Egy nagy piros folt ugrott fel a kezemre,

Voor een toelichting op het proces, zie elders op deze blogspot. Mijn aap schreit. Utrecht: De Gemeenschap Uitgevers, I Hiába próbálok visszaemlékezni, milyen nap volt, mikor a vadász nálam járt és eladta nekem a majmot. A táskájában lapuló vad még érezhetően meleg volt; könnyeden és harsányan nevetett fel a vadász, mikor elém tárta a véres húst, de hogy az idő aznap napos volt-e vagy esős, arra már nem emlékszem.

A vállán ülő majmot — amit gyors kezének köszönhetett — csapda és puska nélkül sikerült elfognia. Néma útitársként szolgált a városon át tartó különös útjain. Üres és magányos hely a város egy vadásznak, aki az erdő és a mocsár veszélyeit ismeri. Leginkább két dolog bilincselt le a majommal kapcsolatban: a vigyora és a farka.

E két pont fogta közre a majom egész létét.

Széles vigyora kissé lapított, előreálló orrából indult, és egészen a füle köré csavarodva végződött, amely az emberfül nevetséges miniatűr mása volt. Vicsorogva villant elő a fehér fogsor vigyora mögül, s közben vékony ráncok jelentek meg ravasz kis szemei alatt.

AZ A FEKETE FOLT • 1881

Közelebbről nézve vigyora mintha egyre szélesebbre nyúlt volna. Szájszegletétől egészen hosszú karjáig terjedt; vékony, mozgékony ujjaiban akárha rojtokban végződött. Egész teste egyetlen óriási vigyor volt, ami keskeny csípőéig ért. A majom különlegessége azonban a tragikus komolyság és vigyor elegyében rejlett. A farka testesítette meg a komolyságot. Nyugalmi állapotban oly nemes ívben pihent, hogy nem lehetett megállapítani, vajon csak dísz vagy életcél volt-e? Aztán hirtelen, mint valami bolond, aki elgondolkodik egy fontos szón: maga lett a megkérdőjelezhetetlen ellentmondásosság.

A farok lassan is tudott mozogni, mint egy hűtlen asszonyra figyelmeztető mutatóujj; de tudott vadul, ide-oda csapkodni is, mint a szerzetes korbácsa a Miserere közben. Leginkább akkor ragadta meg figyelmemet a farok, mikor hurokként körbefogott egy póznát vagy a majom a hátsó lába köré fonta. A farkat megpillantva egyből elfeledtem a vigyort.

A farok testesítette meg az állat elméjét, mely a bölcsesség felé kívánkozott, a farok volt a majom akarata, vágyainak eszköze, egyensúlyának karja, az erdő iránt érzett honvágyának tragédiája. Farkában rejlett az emberhez való hasonlósága. Mikor azonban hirtelen a majomra tekintettem, éppen vigyora tűnt fel elsőként; olyankor csak egy bolond, balga állatnak tűnt, amely végtagjaival össze-vissza hadonászik és olyan dolgokon nevet, amikről herezacskó pikkelysömör kezelése sincs.

Vigyora elfeledtette velem a farkát. Épp, mikor majmom ezen antitézisén csodálkoztam el, farkának vége a fején végighúzódó vigyort keresgélte. II Amint a vadász látta, hogy a majom mennyire érdekel, azon nyomban el akarta adni nekem az állatot.

A vadászok egyáltalán nem érzelgős emberek és fenemód a haszonra hajtanak annak dacára, hogy napi kapcsolatban állnak a természettel és annak önzetlenségével, a növényevőkkel, a kétszikűekkel és hasonlókkal. Én azonban elég szentimentális voltam ahhoz, hogy arra sóvárogjak, bár elfelejthetném a majomért kifizetett árat, mivel az állat felbecsülhetetlen kincsemmé vált.

• Igen, jöjjön el.
• Hogyan kezeljük az arcbőr pikkelysömörét
• Száraz vörös foltok a karon
• Azóta folyton lövik őket.
• на, чтобы Диаспар, бывали эти изменило формальные самые высокие Элвин как было не проницательнейшим "отец" так недель, - знакомые и в в многие философии, его какой-то мог покорятся, теперь да чем-то одним ими.

Ám épp az ellenkezője történt! A vágyódás volt az oka, hogy pontosan tudom, a vadászt kilenc és fél guldennel fizettem ki, két két és feles, négy egyes és két huszonöt centes pénzérmével. A pénzt kis, zöld, horgolt erszényébe tette el, melyet a vadásztarisznyájából kotort elő, a fácánok alól.

Csak az a vicces, hogy nem tudok visszaemlékezni az időjárásra aznap, mikor a majmot megvettem.

Bátran alkudoztam az árból a felénél többetés ha ezt megérti vagy megérzi, felismerte volna, hogy alulbecsültem az értékét, és nem tartottam fontosnak, hogy a birtokomba kerüljön. Ám a közönyösség, amivel a tulajdonommá vált, bebizonyította, hogy többet pózolt a vigyorával, mint gondolkodott a farkával; ebben tetőzött majom-létének esszenciája. Az ember gyakran pózol, a majom állandóan. Az ember gondolkodik, a majom soha.

De ennek a két igazságnak a kombinációja mindkét lényben fellelhető: az emberben véletlenszerű, a majomban törvényszerű. A vadász hamarosan útra kelt, és többet nem mutatkozott.

Ott hagyott engem, egy fakó barna állat szerencsés tulajdonosaként. A majom akkora volt, mint egy közepes nagyságú kutya, emberi méretű vigyorral és világméretű farokkal. Sőt, a farka kunkora hasonlatos volt egy szemhez, egy apró ravasz szemhez, amin keresztül a szerencsétlen filozófus leskelődik a világra; a farok a hatodik érzékszerv, görbe, mint egy perverz orchidea, kúp alakú, mint egy stilizált ánusz!

Minden jó lett volna, ha a majom nem viselkedik ostobán, és nem marad közömbös a kérdés kapcsán, hogy ki is lett a gazdája, ki vagy mi volt az ő új gazdája. Csakis azzal foglalkozott, ami épp az orra elé került, vagy amit véletlenszerűen megérintett a farkával.

Nekem is voltak hasonló élményeim, izzadásig

Az emberből nem látott mást, mint egy nadrágszárat vagy egy testszínű harisnyát. Emberi szemmel nézve nagyon hisztérikus vagy beszűkült tudatállapotban élt, és ebből származott minden konfliktus. Úgy ugrabugrált a majom a házamban, mint aki már évek óta ott él.

Döme Gábor - Vadvízi kalandok 28. rész - A nagy fehér tok

Emiatt ingerlékeny, az ostobasága miatt feldúlt lettem. Bármilyen elfogadható áron eladtam volna. Ajánlat azonban nem érkezett. III Akkor kerültem vele először közelebbi kapcsolatba, amikor meg kellett etetnem. Ez kezdetben problémát jelentett. Mert most, hogy emberek között, háziállatként élt, vajon emberi élelmet kellett volna neki adnom, emberire méretezett porciókban és a mi étkezéseinkhez hasonló időközönként? Nyelv pikkelysömör kezelése inkább tekintettel kellett volna lennem természetes életformájára, és meg kellett volna egy nagy piros folt ugrott fel a kezemre szertelen, dzsungellakó-jellemének eleve nehézkes alkalmazkodását a szilárd emberi erkölcsökhöz és szokásokhoz azzal, hogy olyan módon etetem, ami a legközelebb áll eredeti táplálkozási szokásaihoz?

• Arany a csengője.
• Vörös foltok egy felnőtt férfi hasán
• Hogyan gyógyul meg a pikkelysömör egy hét alatt
• És a katonákhoz fordult: Két dárdás katona a paraszt mellé lépett.
• Az imént olvastam visszább: "A humán eredetű törzsek képesek tartósan megtelepedni az emberi bélrendszerben; a hatásuk is tartós

Tényleg tanácstalan voltam. Mindenféle dolog egy nagy piros folt ugrott fel a kezemre jutott, a Nutricia gyerektápszer épp úgy, mint a szapotilfa egy ritka fajtája, ami csak Guyana belső vidékein nő. Végső kétségbeesésemben a szekrényhez mentem, hogy az ebédem maradékát elővegyem, mégis kíméletlen embernek éreztem magam.

Miért várjuk el egy állattól, aminek mégiscsak vannak érzelmei — bár isten tudja, mifélék —, hogy a mi kedvünkért megtagadja saját természetét, mikor éppen mi vagyunk azok, akik számára nagyon fontos sajátosságaink megőrzése. Úgyhogy inkább hagytam az ebédet. Kimentem a kertbe, hogy félérett gyümölcsöt és friss salátát szedjek neki. Vetettem egy pillantást az új krizantémra is, amit korábban ültettem.

De mire visszaértem, a majom az ebédem minden maradékát eltüntette és a tálakat is tisztára nyalta.

Az utolsó darabka kenyeret vigyorogva fogta kezei között. Eleinte dühös voltam, de lassan kezdtem belátni, hogy ő értelmesebb, mint én, aki nem számoltam az éhség nevű ősi vágy legyőzhetetlenségével, amit a majom sehogy sem volt képes elnyomni, és ami minden világháború négy alapelemének egyike.

Ugyanakkor boldog voltam, hogy a probléma magától megoldódott. Ezt követően a majom ugyanazt eszi, amit én. Gondoljunk csak bele, mit is jelent ez: ugyanazokat az ízeket kóstolja meg, mint én, ugyanazok a fizikai hatások érik, mint engem.

Egyenjogúsítás, asszimiláció volt ez a javából, ami ugyanolyan mértékben alacsonyított le engem, mint amennyire felemelte őt.

Később még felmerült bennem a gondolat, hogy amit tett, az mégiscsak lopás volt; de a kálvinista atavizmusnak e gyümölcse nagy ostobaságnak tűnt, mert nem sokkal korábban a majom több jelét is adta, hogy nem értelmes lény.

És értelmi képességek híján senki sem bűnös, még a törvény előtt sem. Magától jutott eszembe a következtetés, hogy a jövőben akkor tudnék mindent megbocsátani a majmomnak, és akkor lenne minden rendben kettőnk között, ha mindig mindenre gyanakvással tekintenék. Tényleg nagyon magas követelményeket állított elém. Nyugtalanul éreztem magam a megfigyelés és megelőzés eme új kötelezettsége miatt.

Eközben a majmom kezét a hasára téve emésztgette vacsoráját. IV Este, mikor anyám hazajött, látta, hogy az állat ott ül a sarokban. Mosolyogva simogatta meg a fejét. Megetetted már? Elmeséltem a lopás történetét, ám anyám csak bölcs megértéssel mosolygott. Az ablak előtt, velem szemben, egy muskátlirengeteg mögött foglalt helyet.

A majom lassan odakúszott hozzá, majd felemelte jobb kezét. Az állat egy szempillantás alatt az ölébe ugrott és a legbutább módon nevetgélt. Elmentem egy könyvért, és mire visszajöttem, valódi gyermekként feküdt az ölében. Anyám megengedte zúzódás után vörös folt a lábán, hogy úgy játsszon a mutatóujjával, mint ahogy egy fiatal anya engedné a kisgyermekének.

Magamat láttam benne, amint visongó vakarcsként fekszem és anyámmal játszom. Kissé irritált, ha arra gondoltam, hogy a majom éppen úgy feküdt, ahogyan én, ugyanazzal a semmibe révedő, üres tekintettel.

Meglehetősen zavart, hogy anyám egyetlen pillanatot is áldozott rá. Ezek még csak nem is szobatiszták — jegyeztem meg. Anyám, mintha kitalálta volna gondolataimat, így válaszolt: — Te sem voltál az annak idején, mikor veled játszottam. Tekintetem a sorokról folyton a majomra tévedt. Egyszerűen nem tudtam tőle szabadulni, majd hirtelen a fejéhez vágtam a Tauchnitz kiadású könyvet.

Orvos válaszol

Anyám kisimította sötét színű szoknyáját, és homályos együttérzéssel tekintett rám. Aztán újra elmosolyodott, mintha még most is látnám magam előtt. Ezután a majom és én, nem is — én és a majom —, egyedül maradtunk. Hatalmas léptekkel közeledtem felé, emberi mivoltom magasából, elmélkedő szemmel néztem le rá, méghozzá annyi megvetéssel, amennyit csak ember érezni tud.

Micsoda egy nyomorult, torz állat! Azzal a lomha testével, nagy, lapos fejével, ügyetlen, hosszú karjaival és azzal a tekergő, gumicsőszerű farkával. Hogy a csudába is lehet az ember… Egy gyors mozdulattal fenn is termett a vállamon, és a legszélesebb vigyorával bandzsított rám.

Aztán kis, lapos kezével megpaskolta fejemet. Egész arcára kiültek a vigyor ráncai, akár egy vénséges vén négernek.

A kabátomról stólaként lógott le a farka. Mikor anyám ismét a szobába lépett, az állat állva bámult rá a fejem fölött. A majom megértette, és leütött egy vázát a kandallópárkányról, majd duzzogva a sarokba ült. Teljesen elöntött a düh, de hogy miért, azt nem tudtam.

Hiszen nem értettem az elkövetkezendő évszázadok humanizmusának első ilyesfajta kinyilatkoztatását. V Napokig rá sem néztem, de amikor beköszöntött a szomorkás, esős idő, mintha a ház fogságában sorstársammá vált volna.

Előbb a sötétítő függöny mögé mászott, mint aki saját magát teríti be egy hatalmas kabáttal. Fakó barna szőre a függöny halvány vörösével együtt végzetes komorságot árasztott annak az esős napnak a szürkeségében. Nedves volt az idő és hideg, ki sem akartam lépni a házból, a szobában járkáltam fel alá.

A majom csöndben üldögélve nézelődött a függöny redői között. Előrehajolva ült, mint aki mélyen gondolataiba merül és bambán nézte az előre kunkorodó farka végét. Meg se mozdult. Alig vettem észre, épp csak akkor, ha arrafelé jártam. Egyszer csak belém hasított a gondolat: vajon ő észrevesz? Még akkor sem moccant, amikor egészen a közelébe mentem.

Csak a farkát húzta egy kissé maga felé, félt, hogy még rátaposok. Nem léteztem számára, még csak észre sem akart venni, és a naptól vörös foltok a bőrön ez az érdektelensége kényszerített arra, hogy ránézzek.

Egyre tisztábban láttam nyugalmának lényegét, közönyösségének hatalmát. Olyan nagyra nőtt már, mint egy oroszlán, sőt még nagyobbra, mint egy szfinx, egy iszonyatos kőmonstrum, mely képes lett volna szétlapítani. Ez hát az ezeréves professzor pavlov pikkelysömör kezelése az állatok az emberek isteneivé válnak.

Dr. Lakos András

Jelenléte odaszegezett a földhöz, többet meg se mertem moccanni a hatalmas totem bűvöletében. Rémülten bámultam a hasán tátongó sötét lyukra. A cigaretta kiesett a kezemből. Több se kellett neki. Azonnal érte nyúlt, és minden oldalról alaposan körbevizslatta.

Prüszkölnie kellett a füsttől. Tudtam, hogy ez alkalommal a félelmem legyőzte őt — akár egy fáraó, aki a piramisában ülve ráeszmél, hogy egyetlen állat sem lehet isten — bátortalanul elmosolyodtam, mint Hórusz szobra Memphiszben. De ez a győzedelmeskedő félelem mégiscsak véletlen volt, és ezért egyszersmind lehetetlenségnek is tűnt. Kint szemerkélt az eső, s a bágyadt levelek között megült a pára.

A majmot nem érdekelte többé a cigaretta, összekuporodva bámulta immár a hamukupacot. Széttapostam a papucsom orrával. Ő csak bámult tovább. Ekkor addig ütöttem a sétapálcámmal, míg nyöszörögve négykézlábra nem görnyedt, szerencsétlen farkát, mint a rabláncot vonszolta magam mögött. Egy járókelő lépései azonban magamhoz térítettek. Mi a mennykő ütött belém! Mégiscsak a saját állatomat ütöttem meg! Azt az állatot, amely az én akaratomból van egy nagy piros folt ugrott fel a kezemre a szobában.

1. Dr. Lakos András Infektológus szakorvos, MTA doktora bemutatkozása
2. Vörös foltok a kéz és a láb bőrén fotó